We ♥ Cinema


Március 21-én kis hazánkba is megérkeznek Croodék, méghozzá az Intercom forgalmazásában. Az első modern családmodell képviselőinek őskori kalandjait már nem csak 3D-ben, hanem forradalmian új 4DX-ben is megtekintheti a budapesti közönség. Készen álltok a történelmi kalandra?
JEGYFOGLALÁS

 
Köszöntő

Üdvözöllek Magyarország legújabb DreamWorks Animation rajongói oldalán! Ezen az oldalon idővel mindent megtalálhatsz majd kedvenc meséidről, a cég alapítóiról és minden másról is! Az oldal szerkesztője Éjfúria, ez pedig az első design 2012.09.22. óta, melynek címe Az  öt legenda. Érezd jól magad! ;)
© DreamWorks Fan G-Portál

 
Navigáció


az alapítók & a DreamWorks
az álmok netovábbjai
félidős lebegő tollpihék
a televízió meghódítása
mesés képgaléria
▪extrákból sosem elég
▪elektronikus fantázia
túl az óperencián határa

 
Társoldalak

 
Coming Soon

Március 21-én érkezik kis hazánk mozijaiba a Croodék, mely egy őskori család különleges történetét mutatja be szemkápráztató, 3D-s környezetben.

Július 19-én megismerhetjük Turbo, a kis kerti éticsiga történetét, kinek legnagyobb vágya, hogy a világ leggyorsabb csigájává válhasson, és végre megismehesse a sebességet.

November 1-jén a hatvanas években megismert Mr. Peabody & Sherman saját, 3D-s mesefilmet kapnak, így a beszélő kutyus és társa időutazásos kalandját bárki megtekintheti majd.

 
Linkcserék

[HTTP://] Vivi személyes oldala

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Friss hírek az Álomműveknél

aeonflux: az öt legenda kritika

2012.11.22. 19:53, Éjfúria

Az Őrzők nem csupán ajándékokat és szép álmokat hoznak a gyerekeknek: az ő feladatuk az is, hogy a hátulgombolósak békében, nyugodt körülmények között nőhessenek fel. Persze, van aki erről másképp vélekedik: ott van például Szurok, vagy ha úgy tetszik, a Mumus, aki olyan erőkkel rohamozza meg az Őrzőket, hogy az egész pereputtyért felelős Holdember (ne kérdezd...) besorozza az Őrzők közé Dér Jankót, a szakadár tündért(?), aki a hóviharokért és egyéb nemzetközi fejfájásokért felel, ellenben létezéséről egyetlen gyerek sem tud, és ez rendesen frusztrálja őt.

A DreamWorks hozza a formáját: papírmasé figuráit, sokszor elmesélt tanulságait pazar látványvilággal és csöppnyi lélekkel ötvözi. Még szerencse, hogy a popkulturális utalásokból most már ők is kezdenek visszavenni, amely már csak azért sem lett volna illendő dolog, mert a filmben szereplő figurák sokkal régebbi korokban vertek gyökeret ahhoz, hogy csak úgy elbagatelizálják őket. Ehelyett a DreamWorks valóságos szuperhősöket farag a Télapóból, a Húsvéti Nyusziból és a többiekből, akiknek az a feladatuk, hogy a gyerekek ártatlanságára vigyázzanak, nem utolsósorban azért, mert a saját létüknek is az a kulcsa, hogy a gyerekek higgyenek bennük. Csak úgy, mint Freddy Kruegerben.

Nekünk itt, Magyarországon sem Jack Frost, azaz Dér Jankó, sem a Homokember nem mond sokat, de még a Fogtündér intézménye se bevett, bármennyire is tolja néhány fogorvos, de még ezt tudomásul véve is nehéz átlátni a film bonyolult szabályrendszerét, melyben hol magától értetődő dolgok felett suhannak el (Dér Jankó miért vár olyan sokáig, hogy megnézze a kezébe nyomott álmokat?), hol olyan egész estés allegóriát testesítenek meg (az álmok és rémálmok, vágyak és félelmek határmezsgyéjén létező/nemlétező Homokember maga is ilyen), melyeket még a vetítőteremből kifelé botorkálva sem könnyű dekódolni.

Eme botorkálás legfőbb oka viszont a túlzsúfolt animáció, melyben minden egyes összecsapás felér egy égzengés/földindulással, és ha épp nem csatáznak, akkor az Őrzők saját birodalmukat prezentálják nagytotálban, és hát ezekre sem épp a visszafogottság jellemző. Persze, az egyszeri nézőt ki kell szolgálni, ha már leperkálta a mozijegy árát - a 3D-ért pedig a szokásos pluszt is -, és ez egyes stúdióknál úgy működik, hogy minél több, nagyobb és hangosabb látványossággal pakolják tele a filmjüket. A humor, a szellem és a lélek meg vagy jön magától, vagy nem. Mondjuk, a szétvarrt alkarú Télapót, a pedofil-szörnyre emlékeztető Húsvéti Nyuszit és a szorongásokkal és komplexumokkal teli Fogtündért elég sokáig kell nézni ahhoz, hogy me három dolgot megláthasd bennük.

Ó, és azt végképp nem értem, hogy Dér Jankó miért sodor minden gyereket életveszélyes helyzetbe, és hogy ez kinek miért jó. De ez már csak legyen az én bajom, akinek gyerekkorában hétszer tört el a karja.

Értékelés: 10/4

- Forrás: AEONFLUX BLOG
Még nincs hozzászólás.
 
We ♥ DVD


Március 27-én fut be a boltokba Az öt legenda, méghozzá a Select Video jóvoltából. A legendák kalandjait nem csak DVD-n, hanem szemkápráztató Blu-rayen is beszerezhetjük.
MEGRENDELÉS (DVD)
MEGRENDELÉS (BD)

 
We ♥ Facebook
 
Az Alapítók


Steven Spielberg - a rendező
Jeffrey Katzenberg - a producer
David Geffen - a zenei szakértő

 
Mesék

Gyorslinkek a DreamWorks Animation egész estés meséihez. Jó böngészést! ;)
▪Z, a hangya
▪Egyiptom hercege
▪Irány Eldorádó
▪Csibefutam
▪Shrek
▪Szilaj, a vad völgy paripája
▪Szindbád - A hét tenger legendája
▪Cápamese
▪Madagaszkár
▪Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény
▪Túl a sövényen
▪Elvitte a víz
▪Mézengúz
▪Kung Fu Panda
▪Szörnyek az űrlények ellen
▪Így neveld a sárkányodat
▪Megaagy
▪Az öt legenda

 
Dreambox
 
Elite cserék

Képre vár: -

 
Számláló
Indulás: 2012-09-22
 
Archívum
Friss bejegyzések
2013.03.29. 21:49
2013.03.21. 22:38
2013.03.09. 23:09
2013.03.09. 22:58
2013.03.09. 22:34
Friss hozzászólások
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros