We ♥ Cinema


Március 21-én kis hazánkba is megérkeznek Croodék, méghozzá az Intercom forgalmazásában. Az első modern családmodell képviselőinek őskori kalandjait már nem csak 3D-ben, hanem forradalmian új 4DX-ben is megtekintheti a budapesti közönség. Készen álltok a történelmi kalandra?
JEGYFOGLALÁS

 
Köszöntő

Üdvözöllek Magyarország legújabb DreamWorks Animation rajongói oldalán! Ezen az oldalon idővel mindent megtalálhatsz majd kedvenc meséidről, a cég alapítóiról és minden másról is! Az oldal szerkesztője Éjfúria, ez pedig az első design 2012.09.22. óta, melynek címe Az  öt legenda. Érezd jól magad! ;)
© DreamWorks Fan G-Portál

 
Navigáció


az alapítók & a DreamWorks
az álmok netovábbjai
félidős lebegő tollpihék
a televízió meghódítása
mesés képgaléria
▪extrákból sosem elég
▪elektronikus fantázia
túl az óperencián határa

 
Társoldalak

 
Coming Soon

Március 21-én érkezik kis hazánk mozijaiba a Croodék, mely egy őskori család különleges történetét mutatja be szemkápráztató, 3D-s környezetben.

Július 19-én megismerhetjük Turbo, a kis kerti éticsiga történetét, kinek legnagyobb vágya, hogy a világ leggyorsabb csigájává válhasson, és végre megismehesse a sebességet.

November 1-jén a hatvanas években megismert Mr. Peabody & Sherman saját, 3D-s mesefilmet kapnak, így a beszélő kutyus és társa időutazásos kalandját bárki megtekintheti majd.

 
Linkcserék

[HTTP://] Vivi személyes oldala

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Egyiptom hercege (1998)
Eredeti cím: The Prince of Egypt
Rendezők: Brenda Chapman, Steve Hickner, Simon Wells
Forgatókönyvírók: Philip LaZebnik, Nicholas Meyer
Bemutató: 1998. december 18.
Magyar bemutató: 1998. december 24.

SZINKRONHANGOK (eredeti / eredeti ének / magyar / magyar ének):
- Val Kilmer / Amick Byram (ének) / Selmeczi Roland / Debreczeny Csaba (ének) ... Mózes
- Ralph Fiennes / Vincze Gábor Péter ... Ramszesz
- Michelle Pfeiffer / Kovács Nóra ... Cippóra
- Sandra Bullock / Sally Dworsky (ének) / Auth Csilla ... Miriam
- Jeff Goldblum / Bognár Zsolt ... Áron
- Danny Glover / Brian Stokes Mitchell (ének) / Izsóf Vilmos / Sárkány Kázmér (ének) ... Jetró
- Patrick Stewart / Csurka László ... Seti
- Helen Mirren / Linda Shayne (ének) / Für Anikó / Hámori Ildikó (ének) ... Királynő
- Steve Martin / Vass Gábor ... Hotep
- Martin Short / Kálid Artúr ... Huy
- Ofra Haza / ... Yocheved
- Bobby Motown / Kováts Dániel ... Ramszesz fia
- Eden Riegel / Bogdányi Titanilla ... Miriam fiatalon

TARTALOM:
Rabszolgának született. Királyok nevelték. Vezér lett belőle. Történetét az egész világ ismeri, milliók tisztelik a nevét: ő Mózes. Az Egyiptom hercege az örökség és a sors epikus igényű drámája. Mózes története és útja a rabszolgától a hercegen át a felszabadítóig, évezredeken át fennmaradt, nemzedékek sorát nyűgözte le a hit, remény és szabadság időtlen témáival.
 
DÍJAK
2000 ASCAP Award - Legtöbbször előadott dal egy egész estés filmből (Stephen Schwartz & Kenneth 'Babyface' Edmonds - When You Believe)
1999 Oscar-díj - Legjobb zene, eredeti dal (Stephen Schwartz - When You Believe)
1999 Critics Choice Award - Legjobb animációs film (Az Egy bogár élete (1998) című mesével közösen)
1999 Critics Choice Award - Legjobb dal (Stephen Schwartz - When You Believe)
1999 Young Artist Award - Legjobb családi film - Animációs
1999 Young Artist Award - Legjobb szinkronelőadás filmben vagy TV-ben - Legjobb fiatal színésznő (Aria Noelle Curzon)
 
JELÖLÉSEK
2000 Grammy-díj - Legjobb dalszerzés egy mozifilmbe, televízióba vagy egyéb vizuális médiába (Stephen Schwartz & Kenneth 'Babyface' Edmonds - The Prince of Egypt (When You Believe))
2000 Grammy-díj - Legjobb filmzenei album
2000 Blockbuster Entertainment Award - Kedvenc dal egy filmből (csak az interneten) (Mariah Carey & Whitney Houston - When You Believe)
1999 ALMA Award - Kiemelkedő előadás egy egész estés film dalánál (Mariah Carey & Whitney Houston - When You Believe)
1999 Oscar-díj - Legjobb zene, eredeti musical vagy vígjáték téma (Stephen Schwartz - zene/dalszöveg, Hans Zimmer - zenekari alap)
1999 Saturn Award - Legjobb Akció/Kaland/Thriller film
1999 Saturn Award - Legjobb zene (Hans Zimmer)
1999 Annie Award - Kiemelkedő teljesítmény egész estés animációs filmben (DreamWorks Pictures & DreamWorks Animation)
1999 Annie Award - Kiemelkedő egyéni teljesítmény egész estés animációs film rendezésében (Brenda Chapman, Steve Hickner, Simon Wells)
1999 Annie Award - Kiemelkedő egyéni teljesítmény animációs effekteknél (Jamie Lloyd)
1999 Annie Award - Kiemelkedő egyéni teljesítmény egész estés animációs film forgatókönyvében (Lorna Cook)
1999 Annie Award - Kiemelkedő egyéni teljesítmény egész estés animációs film szinkronizálásában (Ralph Fiennes, mint Ramszesz)
1999 Golden Globe - Legjobb eredeti filmzene egy mozifilmben (Stephen Schwartz, Hans Zimmer)
1999 Golden Globe - Legjobb eredeti dal egy mozifilmben (Stephen Schwartz - When You Believe)
1999 Golden Reel Award - Legjobb hangvágás - animációs film
1999 Golden Reel Award - Legjobb hangvágás - Zene - animációs film
1999 OFCS Award - Legjobb eredeti filmzene (Hans Zimmer)
1999 Golden Satellite Award - Legjobb mozifilm - Animációs vagy kevert média (Penney Finkelman Cox, Sandra Rabins)
1999 Golden Satellite Award - Legjobb eredeti dal egy mozifilmben (Stephen Schwartz - When You Believe)

KÉPEK

ELŐZETES

 
We ♥ DVD


Március 27-én fut be a boltokba Az öt legenda, méghozzá a Select Video jóvoltából. A legendák kalandjait nem csak DVD-n, hanem szemkápráztató Blu-rayen is beszerezhetjük.
MEGRENDELÉS (DVD)
MEGRENDELÉS (BD)

 
We ♥ Facebook
 
Az Alapítók


Steven Spielberg - a rendező
Jeffrey Katzenberg - a producer
David Geffen - a zenei szakértő

 
Mesék

Gyorslinkek a DreamWorks Animation egész estés meséihez. Jó böngészést! ;)
▪Z, a hangya
▪Egyiptom hercege
▪Irány Eldorádó
▪Csibefutam
▪Shrek
▪Szilaj, a vad völgy paripája
▪Szindbád - A hét tenger legendája
▪Cápamese
▪Madagaszkár
▪Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény
▪Túl a sövényen
▪Elvitte a víz
▪Mézengúz
▪Kung Fu Panda
▪Szörnyek az űrlények ellen
▪Így neveld a sárkányodat
▪Megaagy
▪Az öt legenda

 
Dreambox
 
Elite cserék

Képre vár: -

 
Számláló
Indulás: 2012-09-22
 
Archívum
Friss bejegyzések
2013.03.29. 21:49
2013.03.21. 22:38
2013.03.09. 23:09
2013.03.09. 22:58
2013.03.09. 22:34
Friss hozzászólások
 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM