We ♥ Cinema


Március 21-én kis hazánkba is megérkeznek Croodék, méghozzá az Intercom forgalmazásában. Az első modern családmodell képviselőinek őskori kalandjait már nem csak 3D-ben, hanem forradalmian új 4DX-ben is megtekintheti a budapesti közönség. Készen álltok a történelmi kalandra?
JEGYFOGLALÁS

 
Köszöntő

Üdvözöllek Magyarország legújabb DreamWorks Animation rajongói oldalán! Ezen az oldalon idővel mindent megtalálhatsz majd kedvenc meséidről, a cég alapítóiról és minden másról is! Az oldal szerkesztője Éjfúria, ez pedig az első design 2012.09.22. óta, melynek címe Az  öt legenda. Érezd jól magad! ;)
© DreamWorks Fan G-Portál

 
Navigáció


az alapítók & a DreamWorks
az álmok netovábbjai
félidős lebegő tollpihék
a televízió meghódítása
mesés képgaléria
▪extrákból sosem elég
▪elektronikus fantázia
túl az óperencián határa

 
Társoldalak

 
Coming Soon

Március 21-én érkezik kis hazánk mozijaiba a Croodék, mely egy őskori család különleges történetét mutatja be szemkápráztató, 3D-s környezetben.

Július 19-én megismerhetjük Turbo, a kis kerti éticsiga történetét, kinek legnagyobb vágya, hogy a világ leggyorsabb csigájává válhasson, és végre megismehesse a sebességet.

November 1-jén a hatvanas években megismert Mr. Peabody & Sherman saját, 3D-s mesefilmet kapnak, így a beszélő kutyus és társa időutazásos kalandját bárki megtekintheti majd.

 
Linkcserék

[HTTP://] Vivi személyes oldala

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Shrek a vége, fuss el véle (2010)

Eredeti cím: Shrek Forever After
Rendező: Mike Mitchell
Forgatókönyírók: William Steig, Josh Klausner, Darren Lemke
Bemutató: 2010. május 16.
Magyar bemutató: 2010. július 8.

SZINKRONHANGOK (eredeti / magyar):
Mike Myers / Gesztesi Károly ... Shrek
Eddie Murphy / Kerekes József ... Szamár
Cameron Diaz / Für Anikó ... Fiona hercegnő
Antonio Banderas / Crespo Rodrigo ... Csizmás Kandúr
Walt Dohrn / Scherer Péter ... Rumpelstiltskin
Julie Andrews / Hámori Ildikó ... Lillian királyné
John Cleese / Harsányi Gábor ... Harold király
Chris Miller / Forgács Gábor ... Varázstükör
Cody Cameron / Arany Tamás ... Pinokkió
Conrad Vernon / Bolba Tamás ... Mézeskalács-ember
Larry King / Verebes István ... Csúnya Mostohanővér

TARTALOM:
Shrek már nem az a félelmetes óriás, akit egykor megismertünk: ha valaki meglátja, nem kezd el sikoltozva az ellenkező irányba rohanni. Békés családapa és köztiszteletben álló híresség, akit megsüvegelnek, ha felbukkan az utcán, és autogramot kérnek tőle a vasvillára. Nem csoda, hogy nem érzi jól magát a bőrében, meg akarja találni régi önmagát. Ehhez azonban a Túl az Óperencián torz, alternatív változatán keresztül vezet az út. Ott, ahol üldözik az ogrékat, a gonosz Rumpelstiltskin a király, és nem ismerik egymást Fionával. Shreken a sor, hogy helyrehozza, amit elrontott, megmentse barátait, visszaállítsa a világ rendjét, és visszaszerezze szerelmét.

DÍJAK
2011 Blimp Award - Kedvenc hang animációs filmben (Eddie Murphy)

JELÖLÉSEK
2011 Saturn Award - Legjobb animációs film
2011 Annie Award - Animációs effektek (Andrew Young Kim)
2011 Annie Award - Legjobb termelési tervezet animációs produkcióban (Peter Zaslav)
2011 Annie Award - Legjobb forgatókönyv animációs produkcióban (Paul Fisher)
2011 Annie Award - Zene animációs produkcióban (Harry Gregson-Williams)
2011 Annie Award - Szinkronhang animációs produkcióban (Cameron Diaz Fiona hercegnőként)
2011 Blimp Award - Kedvenc animációs film
2011 Blimp Award - Kedvenc hang animációs filmben (Cameron Diaz)
2011 People's Choice Award - Kedvenc családi film
2011 VES Award - Kiemelkedő animáció animációs mozifilmben (Doug Cooper, Jason Reisig, Gina Shay, Teresa Cheng)
2011 VES Award - Kiemelkedő animációs effektek animációs mozifilmben (Andrew Kim, Jeff Budsberg, Yancy Lindquist, Can Yuksel)
2010 Teen Choice Award - Legjobb animációs film

KÉPEK

ELŐZETES

- Források: IMDB & Port & Iszdb & YouTube

 
We ♥ DVD


Március 27-én fut be a boltokba Az öt legenda, méghozzá a Select Video jóvoltából. A legendák kalandjait nem csak DVD-n, hanem szemkápráztató Blu-rayen is beszerezhetjük.
MEGRENDELÉS (DVD)
MEGRENDELÉS (BD)

 
We ♥ Facebook
 
Az Alapítók


Steven Spielberg - a rendező
Jeffrey Katzenberg - a producer
David Geffen - a zenei szakértő

 
Mesék

Gyorslinkek a DreamWorks Animation egész estés meséihez. Jó böngészést! ;)
▪Z, a hangya
▪Egyiptom hercege
▪Irány Eldorádó
▪Csibefutam
▪Shrek
▪Szilaj, a vad völgy paripája
▪Szindbád - A hét tenger legendája
▪Cápamese
▪Madagaszkár
▪Wallace és Gromit és az elvetemült veteménylény
▪Túl a sövényen
▪Elvitte a víz
▪Mézengúz
▪Kung Fu Panda
▪Szörnyek az űrlények ellen
▪Így neveld a sárkányodat
▪Megaagy
▪Az öt legenda

 
Dreambox
 
Elite cserék

Képre vár: -

 
Számláló
Indulás: 2012-09-22
 
Archívum
Friss bejegyzések
2013.03.29. 21:49
2013.03.21. 22:38
2013.03.09. 23:09
2013.03.09. 22:58
2013.03.09. 22:34
Friss hozzászólások
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.